Gépjármű kárbejelentő

Ügyintézés

Budapest Főváros XV. kerület kezelésében és üzemeltetésében lévő úthálózaton, úthiba valamint faág okozta kár bejelentése.

A közúti közlekedésről szóló törvény értelmében az út kezelője a kezelői kötelezettségének megszegésével okozott kárt a polgári jog általános szabályai szerint köteles megtéríteni. A kártérítési követelést a kár keletkezését követően haladéktalanul kell a közút kezelőjéhez bejelenteni.

Először figyelmesen olvassa végig tárgyi ügy leírását, majd válasszon az ügyintézési lehetőségek közül!

Általános tájékoztató az elektronikus ügyintézésről

Elektronikus ügyintézésSzemélyes ügyintézés
Mit kell tennie

A kárigényt az esetet követően, lehetőleg pár napon belül kérjük bejelenteni, annak érdekében, hogy a baleset körülményei és a sérülések még beazonosíthatók legyenek.

Kérjük a káresemény során sérült, cserélt alkatrészeket őrizze meg a kárigény végleges rendezéséig!

Elektronikus ügyintézés esetén:

A kitöltött Gépjármű kárbejelentés kérelem nyomtatványt küldje meg az e-Papír üzenetküldő portálon Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata számára.

Az e-Papír alkalmazásba belépve ki kell választania

  • a témacsoport legördülő menüből az Önkormányzati igazgatást,
  • az ügytípus legördülő menüből a Településüzemeltetési ügyeket,
  • a címzett legördülő menüből Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatát, és csatolnia kell
  • a kitöltött Gépjármű kárbejelentés kérelem nyomtatványt.

Személyes ügyintézés esetén:

A kitöltött Gépjármű kárbejelentés kérelem nyomtatványt adja le ügyfélfogadási időben Budapest Főváros XV. Kerületi Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán, vagy azt postai úton küldje meg az 1601 Budapest, Pf. 46 postacímre. Személyes ügyintézés esetén lehetősége van az Ügyfélszolgálatra időpontot foglalni online módon az Időpontfoglalóra kattintással.

A letölthető nyomtatványt megtalálja a Benyújtandó dokumentumok menüben, vagy papíralapon beszerezheti az Ügyfélszolgálaton. 

Határidők

Ügyintézési határidő: huszonegy (21) nap.

Benyújtandó dokumentumok
  • Kérelem nyomtatvány gépjármű kárbejelentéshez,
  • a kárt, eseményt bejelentő személyi igazolványa,
  • gépjárművet vezető vezetői engedélye,
  • a gépjármű forgalmi engedélye,
  • a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás igazolása,
  • nyilatkozat casco biztosításról,
  • ha nem a tulajdonos vagy az üzembentartó a bejelentő, akkor meghatalmazás.
Fizetési kötelezettség

Az eljárás költség- és illetékmentes.

Eljáró szerv

FELTÖLTÉS ALATT...