Kérelem rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához

Ügyintézés

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapításának célja annak igazolása, hogy a gyermek szociális helyzete alapján jogosult a gyermekétkeztetés normatív kedvezményeire, meghatározott pénzbeli támogatásra, továbbá a külön jogszabályban meghatározott egyéb kedvezmények igénybevételére.

Először figyelmesen olvassa végig tárgyi ügy leírását, majd válasszon az ügyintézési lehetőségek közül!

Általános tájékoztató az elektronikus ügyintézésről

Elektronikus ügyintézésSzemélyes ügyintézés
Jogosultak köre

A gyámhatóság megállapítja a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát, amennyiben a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének  165%-át, illetve a szociális vetítési alap összegének  180%-át, ha

  • a gyermeket egyedülálló szülő, illetve más törvényes képviselő gondozza, vagy ha
  • a gyermek tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos, vagy ha
  • a nagykorúvá vált gyermek;
    • nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytat és 23. életévét még nem töltötte be, vagy
    • felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanul és a 25. életévét még nem töltötte be,

feltéve, hogy a vagyoni helyzet vizsgálata során az egy főre jutó vagyon értéke nem haladja meg külön-külön vagy együttesen a meghatározott mértéket.

További feltétel, hogy a gyermek nagykorúvá válását megelőző második hónap első napja, valamint a nagykorúvá válását megelőző nap közötti időszakban legalább egy napig rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre volt jogosult.

Mit kell tennie

Elektronikus ügyintézés esetén:

Az E-Önkormányzat portálon először válassza ki Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatát, majd töltse ki és elektronikusan küldje be a szociális ágazat kérelem ügytípus KÉRELEM RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ űrlapot.

Személyes ügyintézés esetén:

A kitöltött Kérelem rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához, valamint a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapításához nyomtatványt adja le ügyfélfogadási időben Budapest Főváros XV. Kerületi Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán, vagy azt postai úton küldje meg az 1601 Budapest, Pf. 46 postacímre. A letölthető nyomtatványt megtalálja a Benyújtandó dokumentumok menüben, vagy papíralapon beszerezheti az Ügyfélszolgálaton. Személyes ügyintézés esetén lehetősége van az Ügyfélszolgálatra időpontot foglalni online módon az Időpontfoglalóra kattintással.

Határidők

Sommás eljárásban nyolc (8) nap, teljes eljárásban hatvan (60) nap, mely a kérelem benyújtását követő napon indul. (Sommás eljárásnak van helye, ha a hiánytalanul előterjesztett kérelem és mellékletei, valamint a hatóság rendelkezésére álló adatok alapján a tényállás tisztázott és nincs ellenérdekű ügyfél.)

Benyújtandó dokumentumok
Fizetési kötelezettség

Az eljárás költség- és illetékmentes.

Eljáró szerv

Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzat jegyzője.

Egyéb információ

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény a feltételek fennállása esetén egy év időtartamra, de legfeljebb az önálló keresettel nem rendelkező, nappali tagozaton középfokú tanulmányokat folytató nagykorúvá vált gyermek 23 éves koráig, illetve az önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató nagykorúvá vált gyermek 25 éves koráig állapítható meg.

Fogalmak

Lakcím: ennek megállapítása szempontjából a személyiadat- és lakcímnyilvántartás adatai irányadóak.

Közeli hozzátartozó: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő és a testvér;

Háztartás: az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek közössége.

Egy főre jutó jövedelem: számításánál a kérelem benyújtásának időpontjában közös háztartásban élő közeli hozzátartozóként (gondozó családként) kell figyelembe venni az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező

  • szülőt, a szülő házastárság vagy élettársát,
  • 20 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező gyermeket,
  • 23 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató gyermeket
  • 25 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató gyermeket,
  • korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg és a fogyatékos gyermeket

Vagyon: vagyon alatt azt a hasznosítható ingatlant, járművet, továbbá vagyoni értékű jogot kell érteni, amelynek egy főre jutó értéke a gyermeket gondozó családban külön-külön számítva a szociális vetítési alap összegének húszszorosát, vagy együtt számítva a szociális vetítési alap összegének hetvenszeresét  meghaladja azzal, hogy nem minősül vagyonnak az az ingatlan, amelyben a szülő, vagy a tartásra köteles más törvényes képviselő életvitelszerűen lakik, az a vagyoni értékű jog, amely az általuk lakott ingatlanon áll fenn, továbbá a mozgáskorlátozottságra vagy tartós betegségre tekintettel fenntartott gépjármű.