Köztemetési kérelem

Ügyintézés

Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzatának közigazgatási területén a polgármester önkormányzati hatáskörben – a halálesetről való tudomásszerzést követő 21 napon belül – gondoskodik az elhunyt személy közköltségen történő eltemettetéséről, ha nincs vagy nem lelhető fel eltemettetésre köteles személy, aki gondoskodna az elhunyt eltemettetéséről.

Először figyelmesen olvassa végig tárgyi ügy leírását, majd válasszon az ügyintézési lehetőségek közül!

Általános tájékoztató az elektronikus ügyintézésről

Elektronikus ügyintézésSzemélyes ügyintézés
Jogosultak köre

Amennyiben az elhunytnak nincs hozzátartozója vagy a hozzátartozó nem lelhető fel, az eljárást azon hatóság kezdeményezi, ahol a haláleset történt.

A temetésről sorrendben a következők kötelesek gondoskodni:

  • aki a temetést szerződésben vállalta,
  • akit arra az elhunyt végrendelete kötelez,
  • végintézkedés hiányában az elhunyt temetéséről az elhalálozása előtt vele együtt élő házastársa vagy élettársa,
  • az elhunyt egyéb, közeli hozzátartozója (a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő és a testvér) a törvényes öröklés rendje szerint.
Mit kell tennie

Elektronikus ügyintézés esetén:

Az E-Önkormányzat portálon először válassza ki Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatát, majd töltse ki és elektronikusan küldje be a szociális ágazat köztemetés ügytípus KÖZTEMETÉSI KÉRELEM űrlapot.

Személyes ügyintézés esetén:

A kitöltött Köztemetési kérelem nyomtatványt adja le ügyfélfogadási időben Budapest Főváros XV. Kerületi Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán, vagy azt postai úton küldje meg az 1601 Budapest, Pf. 46 postacímre. A letölthető nyomtatványt megtalálja a Beküldendő dokumentumok menüben, vagy papíralapon beszerezheti az Ügyfélszolgálaton. Személyes ügyintézés esetén lehetősége van az Ügyfélszolgálatra időpontot foglalni online módon az Időpontfoglalóra kattintással.

Határidők

Az ügyintézési határidő a halálesetről való tudomásszerzéstől számított 21 nap.

Benyújtandó dokumentumok

Elektronikus ügyintézés esetén:

  • űrlap
  • eredeti halotti anyakönyvi kivonat,
  • halott-vizsgálati bizonyítvány temetést intéző példánya eredetben,
  • rendőrségi engedély (rendkívüli halálesetnél),
  • a temetésre kötelezett írásbeli kérelme a köztemetés elrendelésére.

Személyes ügyintézés esetén az elektronikus ügyintézésnél felsorolt mellékleteken felül:

Fizetési kötelezettség

Az eljárás költség- és illetékmentes.

Az elhunyt személy utolsó lakóhelye szerinti települési önkormányzat a temetési költségeket hagyatéki teherként a területileg illetékes közjegyzőnél bejelenti, vagy az eltemettetésre köteles személyt a köztemetés költségeinek megtérítésére kötelezi.

Eljáró szerv

Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzat polgármestere.

Felettes szerv/jogorvoslat

Budapest Főváros Kormányhivatala.

Egyéb információ

A köztemetés hamvasztásos formában történik.

A köztemetés költségeinek megtérítésére kötelezett személy különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén kérheti a köztemetés költségeinek megtérítése alóli részben vagy egészben történő mentesítését, valamint részletekben történő megfizetését a Népjóléti Bizottságtól.

Fogalmak

Lakcím: a személyiadat- és lakcímnyilvántartás adatai irányadóak.

Család: egy lakásban, vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi intézményben együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli hozzátartozók közössége.

Közeli hozzátartozó:

  • a házastárs, az élettárs,
  • a húszévesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező; a huszonhárom évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató; a huszonöt évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek,
  • korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, az autista, illetve a testi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek, amennyiben ez az állapot a gyermek 25. életévének betöltését megelőzően is fennállt (a továbbiakban: fogyatékos gyermek),
  • a 18. életévét be nem töltött gyermek vonatkozásában a vér szerinti és az örökbe fogadó szülő, illetve a szülő házastársa vagy élettársa, valamint előző kettő pontban meghatározott feltételeknek megfelelő testvér,

 Egyedül élő: az a személy, aki egyszemélyes háztartásban lakik. A házastársak akkor tekinthetők különélőnek, ha a lakcímük különböző.

Vagyon: az a hasznosítható ingatlan, jármű, vagyoni értékű jog, továbbá pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt - jövedelemként figyelembe nem vett - összeg, amelynek

  • külön-külön számított forgalmi értéke, illetve összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a harmincszorosát, vagy
  • együttes forgalmi értéke az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a nyolcvanszorosát

meghaladja, azzal, hogy a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetbeni ellátások jogosultsági feltételeinek vizsgálatánál nem minősül vagyonnak az az ingatlan, amelyben az érintett személy életvitelszerűen lakik, az a vagyoni értékű jog, amely az általa lakott ingatlanon áll fenn, továbbá a mozgáskorlátozottságra tekintettel fenntartott gépjármű.