Hogyan lehet pályázni?
A pályázati anyagokat 2024. augusztus 12. és szeptember 9. között várják a budapest.hu-n található űrlapon vagy a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján.
Az Év Fővárosi Civil Szervezete díját a Főváros pályázat útján adományozza, de a budapestiek döntik el, hogy ki kapja.
Mi a cél?
A célja, hogy minden évben elismerésben részesítse azt a budapesti civil szervezetet, amely tevékenységével leginkább hozzájárult a főváros fejlődéséhez, élhetőségéhez, és a lakosság életminőségének javításához.
Ki dönt a nyertesről?
A beérkező pályázatokat a Budapesti Civil Adatbázis tagjai rangsorolják. A legjobb tíz közül pedig a budapestiek döntik el, hogy ki kapja az elismerő címet.
Mi jár a díjjal?
A díjjal a Városháza szimbolikus kulcsa, valamint idén már 5 millió forint pénzjutalom jár. Ez újítás az eddigi pályázatokhoz képest, ugyanis az elmúlt két évben ez az összeg még 1 millió forint volt.
Karácsony Gergely főpolgármester a 2023-as díjátadón így fogalmazott:
„A civil szervezetek munkája elengedhetetlen. Ők azok, akik amellett, hogy lényegi ügyeket képviselnek, hozzájárulnak a közösségek fenntartásához, információt közvetítenek felénk, döntéshozók felé, és önkéntesen dolgoznak, idejüket és tudásukat áldozzák a közösségekre. Budapesten fontosnak tartjuk, hogy ezeknek a csoportoknak ne a megbélyegzés legyen a napi tapasztalata, amely sajnos Magyarországon oly jellemző, hanem büszkén képviseljék az általuk felkarolt ügyet. Ezért hoztuk létre az „Az Év Fővárosi Civil Szervezete” díjat. Elismerésül mindazért, amit a városért tesznek.”
2023-ban az Utcajogász Egyesület, 2024-ben pedig a Heti Betevő Egyesület nyerte el a díjat.
Az idei pályázati kiírást és az egyéb mellékleteket a csatolt dokumentumok között találja.
Az Év Fővárosi Civil Szervezete 2024-2025 pályázati kiírása
- Pályázathoz kapcsolódó dokumentumok
- Az Év Fővárosi Civil Szervezete