Dr. Matlák Gábor alpolgármester soraival emlékezünk a trianoni évfordulóra, melynek már a felütése is érzékelteti az esemény jelentőségét, és hatását a társadalomra:
„Trianon. Gyerekkorom tiltott, suttogva kimondott szava.
Négy nagyszülőmből kettő a mai határokon túl született, három a határokon túl nőtt fel. Két nagyapám egymástól tizenvalahány kilométerre járta iskoláit, egyikük egy gazdag gyáros nagyobbik fiaként, másikuk egy szegény bábaasszony kisebbik fiaként. Egymás létezéséről mit sem tudtak, Budapesten ismerkedtek meg és barátkoztak össze felnőttként, miután Trianon miatt elhagyták azokat a településeket, ahol felnőttek.
A trianoni évforduló kapcsán sok szó esik a magyar nemzetet ért vérveszteségről, a határainkon túli kisebbségek jogainak sérelmeiről. Ezek valós panaszok, hiszen mindenkit azonos jogok illetnek meg nemzeti hovatartozásától, világnézeti elveitől függetlenül, és még mindig nagyon messze vagyunk attól, hogy magyarnak lenni ugyanolyan könnyű legyen Temesváron vagy Szabadkán, mint Szegeden.
A Trianon előtti Magyarország, a császári-királyi monarchia összeomlása azonban a nemzet sérelmeinél egy – ha lehet – még nagyobb kárt is okozott: vége lett a sokarcúságnak, a nemzeti és felekezeti sokféleségnek, amely türelemre tanított mindenkit, aki fogékony volt erre."
dr. Matlák Gábor
[...] A sokszínű, sokkultúrájú Ausztria-Magyarországot vonalzóval megrajzolt határaik mögött – Szent István szavait kölcsön véve – „egynyelvű és egyszokású” „gyönge és törékeny”, elnyomásra épülő nemzetállamok váltották fel. A húszas, harmincas évek a „nemzetek Európájáról” szólt, no és persze a nemzeti elnyomás Európájáról. Innentől csak egy szikra kellett, hogy a kölcsönös gyűlölet egy még nagyobb világégéshez vezessen. A sérelmeiktől elvakított kis nemzetek önként masíroztak az őket kijátszó és felhasználó diktátorok világhódító hadseregeibe.
[...] Ameddig Európát nemzetállamok fogják uralni, addig szükségszerűen jelen lesz a nemzeti elnyomás is, és sosem lesz mindegy, hogy valaki a trianoni határok melyik oldalán próbál magyar lenni.
Ha majd mindnyájan egyenrangú polgárai leszünk az Európai Egyesült Államoknak, jogainkat nem könyöradományként kapjuk egy nemzetállam aktuális diktátorától vagy aktuális többségétől, hanem azokat egy egységes európai alkotmány garantálja, akkor majd megpihenhetünk, mert akkor tényleg nem fog számítani, hogy ki magyar Kolozsváron, ki Pesten és ki Bécsben.
De addig sok tennivalónak van...”