Hír
2023.04.27. 11:21

Kerületi ünnepség a Bölcsődék Napja alkalmából

Képaláírás

Bölcsődék Napja

Bölcsődei dolgozók köszöntésére került sor a Polgármesteri Hivatal Dísztermében.

A Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala által rendezett kerületi ünnepségen a jubiláló kerületi közalkalmazottak és a vendégek mellett részt vett Cserdiné Németh Angéla polgármester, Tóth Veronika és Tóth Imre alpolgármesterek, dr. Kevevári Edit jegyző, dr. Zsidei Kinga aljegyző, Naszekné Ladola Erika, az Egyesített Bölcsődék igazgatója, valamint a Képviselő-testület néhány tagja és a kerületi intézmények vezető is. 

Az Önkormányzat nevében Cserdiné Németh Angéla polgármester köszöntötte a bölcsődei ágazatban dolgozókat. 

"Minden év tavaszán kerületi közösségünk egyik legszebb és legfontosabb ünnepi eseménye, amikor itt, a Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntjük a kerületi bölcsődéinkben dolgozó munkatársainkat. A Bölcsődék Napja immár több mint egy évtizede hivatalos ünnepnap: itt, a XV. kerületben ugyanakkor már hosszú évek óta, így az idén is igazi, lokálpatrióta örömünnep az évnek ez a pillanata" 

- kezdte köszöntőjét a polgármester, majd hozzátette, hogy az idősek, betegek, ápolásra szorulók vagy épp a gyermekek nevelésével és gondozásával foglalkozó hivatások kapcsán gyakran beszélhetünk a hivatástudatról és a szakma szeretetéről. És ez különösképpen igaz a bölcsődékben dolgozókra, elvégre nekik köszönhetően a szülők biztos helyen és jó kezekben, szeretettel és elfogadással teli környezetben tudhatják gyermekeiket. 

"A bölcsődei dolgozók megbecsülése szempontjából egyfelől dicséretes, hogy ez az ünnepnap szimbolikusan is rámutat: milyen fontos az általuk végzett munka."

Cserdiné Németh Angéla hangsúlyozta, hogy a kerület bölcsődéi a szeretet és a bizalom erős köreit, a második otthont is jelentik a kerületben élő családok és pici gyermekeik számára. A bölcsődében a kisgyermekgondozók és a dadusok az első lépések megtételében kísérik végig a gyermekeket, segítve őket a legfontosabb ismeretek elsajátításában. 

"A bölcsődei dolgozók, a kisgyermeknevelők mindezt olyan szeretettel, empátiával, türelemmel és figyelemmel teszik, ami a piciknek segít megszokni az új és ismeretlen környezetet. Ez nem volna lehetséges a bölcsődei munkatársak által biztosított feltétlen bizalom légköre, a gyerekek iránt tanúsított szeretet és elfogadás nélkül."

Az Önkormányzat nevében az átadásra kerülő díjak és elismerések által is szeretnék kifejezni mindazt a megbecsülést, amit a kerület hat bölcsődéjének vezetősége és dolgozói egész évben tanúsított, példamutató munkájukkal - szakemberként és nagybetűs emberként egyaránt - maximálisan kiérdemeltek, emelte ki a polgármester.

"Rákospalotán, Pestújhelyen és Újpalotán méltán lehetünk büszkék a bölcsődéinkben hivatásukat magas színvonalon, pedagógusként és emberként is kiemelkedő teljesítményt felmutató kollégáinkra."

 

Cserdiné Németh Angéla a Bölcsődék Napja ünnepségen

Cserdiné Németh Angéla a Bölcsődék Napja ünnepségen

A polgármesteri köszöntő után Veréb Tamás lépett fel. A énekes-színész nevéhez fűződik többek között a Budapesten rendezett 2017-es úszó-világbajnokság hivatalos szurkolói dala. 

A Bölcsődék Napja ünnepségen Veréb Tamás énekelt

A Bölcsődék Napja ünnepségen Veréb Tamás énekelt

Ezután pedig a kerületi hagyomány szerint az Önkormányzat kitüntette a kiemelkedő munkát végző dolgozóit, illetve köszönti azokat a jubiláló munkatársait, akik hosszú évtizedek óta dolgoznak gyermekek nappali gondozásában, nevelésében.

Az idei évben is sor került az Év Kisgyermeknevelője és az Év Bölcsődei Munkát Segítő Alkalmazottja Díjak, a 25, 30, 40 éves jubileumi-, és a 20 éves hűségjutalmak átadására.

2023-ban az „Év Kisgyermeknevelője” elismerésben Laposa Márton Lászlóné részesült.

Az „Év Bölcsődei Munkát Segítő Alkalmazottja” elismerésben Bartha Tiborné részesül.

  • 40 éves munkájára tekintettel jubileumi jutalomban-, illetve hűségjutalomban részesült, valamint nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntötték Engelmann Beátát
  • 40 éves munkájára tekintettel jubileumi jutalomban részesül, valamint nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntötték Ádámszki Endrénét 
  • 40 éves munkájára tekintettel jubileumi jutalomban részesül, valamint nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntötték Gyuricska Istvánnét 
  • 40 éves munkájára tekintettel jubileumi jutalomban részesül, valamint nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntötték Komlós Zoltánnét 
  • 40 éves munkájára tekintettel jubileumi jutalomban részesül, valamint nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntötték Wittmann-né Kravecz Máriát 

25 éves jubileumi jutalom

  • Bódis Tiborné
  • Fodor Jenőné
  • Fürtös Pálné
  • Hegedűs Jánosné
  • Mátyusné Végh Krisztina
  • Szigetvári Károlyné
  • Szitai Brigitta

30 éves jubileumi jutalom

  • Naszekné Ladola Erika
  • Juhász Csaba Lászlóné
  • Kissné Bokros Bernadett
  • Szabó Lászlóné
  • Zombori Margit

A hűségjutalmak

20 éves hűségjutalomban részesül

  • Dr. Nagy Ilona 
  • Veresné Molnár Katalin

(Fotó: Csokonai Nonprofit Kft.)

Bölcsődék Napja ünnepség

Bölcsődék Napja ünnepség