Hír
2024.09.03. 14:21

Az önkormányzat hozzájárul a tanévkezdés költségeihez

Képaláírás

Iskolai tanszerek

Akár 30 ezer forintba is kerülhetett idén az elsősök alaptanszercsomagja, és ebben még nincs benne az iskolatáska. Az állam pedig nem segít a szülőknek, a tanévkezdés költségeihez csak az önkormányzatok járulnak hozzá: a XV. kerület 25 ezer forinttal.

Szeptember 30-ig kérhetnek még a szülők a tanévkezdéshez támogatást a XV. Kerületi Önkormányzattól. 

Sok család számára ugyanis szinte lehetetlen előteremteni a szeptemberi költségeket. Akadnak, aki hónapokon át a tanévkezdésre spórolnak, mások kölcsönt vesznek fel, mert tudják, a havi bevételből nem telik új iskolatáskára, tornafelszerelésre, de még füzetekre, tollakra sem. Bár a tankönyveket a gyermekek ingyen kapják, több iskolában azokon felül más munkafüzeteket, könyveket is kérnek. Felmérések szerint a szülők évről évre magasabb költségekkel számolnak, arról viszont néhányuknak az utolsó, sőt gyakran az utolsó utáni percben sincs fogalmuk, honnan teremthetik elő a szükséges összegeket. Gyermekenként ugyanis akár 30-50 ezer forintba is kerülhet az alaptanszercsomag, aszerint, ki hányadik osztályba jár. És akkor még nem költöttek hátizsákra, tornafelszerelésre.

A kormány annak ellenére sem segít, hogy egyre több a szegény család az országban. Ehelyett magyar állam idén is fejenként 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást oszt szét a „Szülőföldön magyarul” program keretében a határon túli általános iskolásoknak, középiskolásoknak, egyetemi hallgatóknak. Itthon Orbán Viktorék csupán annyival járultak hozzá a tanévkezdéshez, hogy a szeptemberi – amúgy 2008 óta változatlan összegű – családi pótlékot augusztus végén küldték.

Ebben a helyzetben a pénzszűkében lévők csak az önkormányzatra számíthatnak. A legtöbb településen 5-10 ezer forinttal járulnak hozzá a költségekhez. 

A Rákospalotán, Pestújhelyen, Újpalotán élők  25 ezer forintot kaphatnak. Mivel tavaly a segítségre jogosító jövedelemhatárt is megemelte a Képviselő-testület, még többen kérhetnek iskoláztatási támogatást. 

Azok a kerületi lakcímmel rendelkező szülők, akiknek gyermeke az adott év szeptemberében első, ötödik, kilencedik, illetve a középfokú tanulmányainak utolsó évfolyamát kezdi meg az iskolában, és a családban az egy főre jutó nettó jövedelem összege nem haladja meg a 250 ezer forintot, jogosultak erre a segítségre.

A Palota iskoláztatási támogatást a szükséges nyomtatványok kitöltését követően ügyfélfogadási időben személyesen a XV. Kerületi Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán lehet igényelni, vagy postai úton az 1601 Budapest, Pf. 46 postacímre kell beküldeni. De a nyomtatványokat a szükséges igazolásokkal együtt elektronikusan az e-Papír üzenetküldő alkalmazáson keresztül is be lehet nyújtani Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata számára. A formanyomtatványt az önkormányzat honlapjáról lehet letölteni. Szükség van természetesen jövedelemigazolásra, illetve igazolni kell a gyermek tanulói jogviszonyát, amelyből kiderül, melyik évfolyamot kezdte el szeptemberben. Akinek lakossági folyószámlára érkezik a fizetése, attól a számlaszámot igazoló iratot is kérik.

A létfenntartási gondokkal küzdő családokat egyébként sem hagyja magára a kerület. Ők egyebek mellett Palota rendkívüli gyermekvédelmi támogatásra jogosultak. Ilyet az a szülő igényelhet, aki kiskorú vagy nagykorúvá vált gyermeket nevel, és a családban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 180 ezer forintot. Ők esetenként, gyermekeként 6000 forinttól 14 000 forintig kaphatják ezt a támogatást. Családonként havonta legfeljebb egyszer, egy naptári évben pedig legtöbb négy alkalommal. Emellett a XV. kerületi családok gyermekei születési, oltási támogatásra is számíthatnak, és ingyenes vagy kedvezményes bölcsődei, óvodai, iskolai gyermekétkeztetésben részesülnek.

(Szöveg: Csokonai15, fotó: Pixabay)