Értékeink

Alapításának éve: 1889-1890. Eredetileg a Sín u. 24. alatt működött. A mai helyére 1899-ben költözött. Az itt lévő első épületet, a villát Sommariva Károly lovassági altábornagy építtette az 1850-es években. Később Horváth Mihály püspök nyaralója volt. A többi épület 1899-1904 között készült el az Igazságügyi Minisztérium megbízásából, tervezője Wagner Gyula volt. Az intézet területe a Pozsonyi utcától az Anyácska utcáig nyúlik.

A szépen kialakított parkban álló épületek a kisebb-nagyobb felújításokat leszámítva nem változtak. Kialakításuk olyan jól sikerült, hogy ma is jól ellátják a feladatukat. Természetesen korszerűsítésre, felújításra sor került az évek során, de ezek végrehajtása közben mindig kiemelten fontos szempont volt az épületek egyedi formájának, jellegzetességének megőrzése. 1996 óta műemlék.

Az intézetben „múzeum” is működik, alapfeladati közé tartozik a gyermekvédelem tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása.

Története

„A javító-intézetek igazgatója és felügyelő-személyzete tehát soha ne tévessze szem elől azt, hogy az intézet nem büntetés végrehajtásra rendelt hely s hogy ennél fogva az ifjak nem bűnhődés, hanem elhanyagolt vagy megromlott erkölcseik megjavítása és fejlesztése végett vannak felügyeletükre és őrizetükre bízva. Azért ezek az ifjak nem is foglyoknak, hanem növendékeknek neveztetnek.” (Részlet dr. Kun Béla – dr. Láday István: A javítóintézetek rendtartásáról (1905). Idézi: dr. Szim András igazgató, www.leanynevelo.hu)

A fiatalkorúak büntetőjogának kialakulása hosszan tartó folyamat volt, melynek alapjait a XIX. század vége, illetve XX. század első évtizedeinek reformirányzatai teremtették meg, kialakítva a fiatalkorú bűnelkövetők eltérő megítélésének a lehetőségét, felismerve és elfogadva azt a tényt, hogy a felnőtté válás nem egyszerű biológiai folyamat, hanem lelki, tudati, erkölcsi kibontakozás ideje is. Átmenet a gyermekkorból a felnőttkorba, amely egyben átmeneti státuszt is jelent mind a család életében, mind a társadalmi környezetben.

A javítóintézetek létrehozásánál olyan bekerített, de nem börtönszerűen körül zárt terület létrehozására törekedtek, amelyen belül megvalósíthatóvá vált a családias nevelés. Az első intézeteket így rendezték be, de később, amikor a növendékek kertészeti és mezőgazdasági foglalkoztatása elkezdődött, már nem csak a bekerített területen tevékenykedtek.

A Leánynevelő Intézetet 1890-ben alapították Rákospalotán. Kezdetben a Sín u. 24. alatti épületben működött. Az igazságügyi minisztérium megvásárolta a Bossányi-féle nyaralót és kertet, amely az egy hold és hatszáznegyvenkét négyszögöl területen egy kőből és téglából épült főépületből, a főépülethez csatlakozó oldalépületekből, valamint három kisebb épületből állt. Az intézet kezdetben huszonöt, majd némi átalakítás után harminchárom növendék befogadására volt alkalmas. Azonban hamarosan költözni kényszerültek és 1899-ben vásárolták meg az a területet, ahol az intézet ma is működik.

A kertben álló romantikus jellegű épületet Sommariva gróf építette az 1850-60-as években. Később Horváth Mihály püspök, történetíró nyaralója volt, végül a környék legnagyobb földesura Károlyi István gróf tulajdonába került. A költözésre 1899. március 15-én került sor. A kétszárnyú főépületben hat tágas, és két kisebb szoba valamint három mellékhelyiség volt. Négy oldalveranda tartozott hozzá. A telek keleti és nyugati oldalára kétszázhuszonöt méter hosszú, két és fél méter magas téglafalat emeltek. Az intézet területének kialakítása 1899-től 1904-ig tartott. A legtöbb épületet is ez idő alatt építették. Építészeti szempontból kiemelkedő a neoromán jellegű kápolna, amelyet római katolikus szertartásokra rendeztek be, de az épületben helyet kapott a közös protestáns és izraelita imaterem is. A növendékek elhelyezésére négy darab egyemeletes épületet emeltek, amelyekben épületenként két-két család lakott.

A növendékcsaládok élete: A növendékcsaládok körülbelül húsz főből álltak. A családokat a családfők és a családfősegédek vezették, akiknek munkáját a munkavezetők segítették. A családok növendékeit régebben az életkor és erkölcsi állapotuk alapján válogatták össze, majd 1898-tól bevezették az elszigetelt családi rendszert. Ettől az időtől kezdve az egyes foglalkozáson való részvétel volt az alapja annak, hogy az újonnan bekerült növendéket melyik családba osztják be.

Családfőknek csak okleveles elemi iskolai tanítónőket alkalmaztak, és komoly protekcióra volt szükség az állás elnyeréséhez. Gyakorlatilag szülőszerepet töltöttek be a növendékek életében úgy, mint egy családban az anya. Igyekeztek a növendékeket megismerni, és egyénileg foglalkozni a nevelésükkel. Az ő feladatuk volt az erkölcsi, vallási nevelésük és bizonyos szintig fegyelmezési jogkörük is volt. Legfontosabb volt a munkára nevelés.

1945. január és 1947. május között rövid időre szünetelt a javítóintézeti nevelés, mert épületegyüttesben szovjet katonai kórház működött. Szomorú, hogy ez idő alatt a parkot teljesen elhanyagolták, az épületek állaga annyira leromlott, hogy alapos felújításra szorultak.

1947. május 16-i keltezéssel igazságügyi miniszteri határozat készült, a javítóintézeti nevelés újraszervezéséről, az épületek felújításáról és a berendezések beszerzéséről. 1948. január 15-én újra növendékek népesítették be az intézet épületeit. A befogadott 40 növendéket két családba osztották be, amelyet két-két családfő irányított, folyamatos felügyeletet biztosítva. Elhelyezésük már nem a család közvetlen közelében, hanem különálló szolgálati lakásokban történt, de feladatuk és a család funkciója alapvetően nem változott. Az intézet élete is egyre inkább rendeződni látszott. Elkezdődött a kert rendbetétele a növendékek aktív közreműködésével. A munkavégzés újra fontos szerepet kapott a nevelésben. Az ügyesebbek felsőruha- és fehérneművarrással, mások takarítással és konyhai munkával foglalkoztak. Újdonságnak számított a bőrdíszművesség, amely nagy népszerűségnek örvendett a növendékek között. A növendékek fegyelmével gyakran akadt gond, mivel megfelelő nevelési elvek hiányában nem tudtak fegyelmet tartani.

1949-ben Magyarország politikai változáson ment át, mely hatással volt a javítóintézetek életére is. Megmaradt a jogintézmény és az épületek, de a korábban kialakult értékek egy része elveszett. 1950-ben megalakult a Munkaerő-tartalékok Hivatala, amelynek fő feladata volt a megfelelő számú szakmunkás képzésének biztosítása, mivel a tervgazdálkodás bevezetésével egyre több, jól képzett szakmunkásra volt szükség. Felismerték, hogy az intézetben élő fiatalok remek alanyok lehetnek, hiszen amúgy is fontos nevelési eszköz volt számukra a munka, és az ehhez kapcsolódó szakképzés. A ’60-as, ’70-es években a javítóintézetek tevékenysége egyre inkább az oktatásügyhöz kapcsolódott, előbb az Oktatási Minisztériumhoz, majd a Művelődésügyi Minisztériumhoz tartoztak. Jelentős változást a 70-es évek vége hozott, figyelemmel arra, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény hatályba lépését követően, már csak bíróság rendelhette el a fiatalkorúak javítóintézeti nevelését, míg korábban szülői kérésre, vagy gyámhatósági javaslatra is befogadtak növendékeket az intézetbe.

A büntetőjogi változások, illetve a 80-as években, főként a gyermekvédelemben, szociális gondoskodásban is jellemző átalakulások nagy hatással voltak az Intézet életére. 1983 és 1994 között Ferenczi György volt az intézet igazgatója, akinek nevéhez számos változás kapcsolódott. Ilyen fontos változás volt az üvegcserepek eltávolítása a kerítésből, a zárkák megszüntetése és az otthonos körletek kialakítása, a korábban raktárnak használt kápolna helyreállítása, a javítóintézetis anyák és gyermekeik együttes elhelyezésének megszervezése, valamint az utógondozás alapjainak lerakása. Az intézet körülményei és a szervezeti változások természetesen csak a keretét adtak a pedagógiai módszerekben való jelentős átalakulásnak, így különösen a pszichopedagógiai és a gyógypedagógiai elemek bevezetésének.

A Rákospalotai Javítóintézet és Speciális Gyermekotthon jelene (1995-)

Céljai

A javítóintézetben folyó nevelés célja a fiatalkorú társadalmi beilleszkedésének elősegítése, ennek érdekében beilleszkedési zavarai enyhítése, pszichés állapota rendezése, iskolázottságának, szakmai képzettségének fejlesztése, az alapvető erkölcsi normák elfogadtatása, az egészséges életmódra való felkészítés. Korrekciós, személyre szabott neveléssel próbáljuk pótolni a szocializációs hiányosságokat a gyermekkorban elmaradt sikerélményeket, iskolai végzettséget adni, megtanítani néhány alapvető dolgot a mindennapi élet ismereteiből. Mindeközben pótolni igyekszünk a gyermekkorban elmaradt élményeket, megmutatni néhány alternatíváját a szabadidő jobb eltöltésének, megismertetni a kreatív munka örömét. Próbáljuk neveltjeinkkel feldolgozni mindazt, ami idekerülésükig történt, annak érdekében, hogy felnőtt életükben képesek legyenek másik utat választani. Hisszük, ha a fiatalok személyiségállapotát tekintjük elsődlegesnek, akkor több profillal is lehet egy intézményen belül közös célért dolgozni.

Szakmai hitvallás

Megteremteni azt a biztonságot nyújtó, esélyt adó intézeti légkört, amelyben minden fiatal megtalálhatja személyre szólóan azt a lehetőséget, ami számára a legkedvezőbb esélyt adja kikerülése utáni életében. Azoknak a fiataloknak, akiknek az élete kisiklott, vagy soha nem volt biztonságos, sikerélményeken keresztül biztosítani egy élhető perspektíva lehetőségét.

Ennek érdekében korrekciós, személyre szabott neveléssel próbáljuk pótolni a szocializációs hiányosságokat a gyermekkorban elmaradt sikereket, élményeket, próbálunk iskolai végzettséget adni, megtanítani néhány alapvető dolgot a mindennapi élet ismereteiből, megmutatni néhány alternatíváját a szabadidő jobb eltöltésének, megismertetni a kreatív munka örömét.

Működése

A növendékek elhelyezését biztosító két épületben 2-3 ágyas szobákat alakítottak ki. Az épületek belső elrendezése az új nevelési koncepcióhoz illeszkedik, melynek lényege a kis létszámú (legfeljebb tizenkét főből álló) csoportok kialakítása. A hálószobákat a növendékek maguk díszíthetik, tehetik otthonossá. Egy feltétel van csupán, ez pedig a szoba állagának maximális megőrzése. A nappali (amely egyben tanulószoba és étkező is) felszerelése között ugyanúgy megtaláljuk a színes tévét és a számítógépet, ahogy a társasjátékokat is. A csoportok rendelkezésére áll egy-egy jól felszerelt konyha.

A harmadik egyemeletes épületben található a korszerűsített, hatósági előírásoknak megfelelő konyha, az ebédlő, a kultúrterem, a kerámia-műhely és a tornaterem. A négy egyemeletes épületből az egyik sajnos mára használhatatlanná vált, a felújítására szükséges anyagi keret jelenleg nem áll az intézet rendelkezésére.

A kápolna az intézetbe bejáró különböző felekezetek és a fiatalok találkozásának lehetősége, az intézet közös ünnepeinek (Húsvét, Advent, Karácsony) és kulturális rendezvények helyszíne. A kápolnához csatlakozó két oldalépület két-két tantermét iskolai oktatás céljaira rendezték be.

A központi épületben az igazgatóság, a gazdasági osztály, a pszichológusok, a növendékügyi és szociális iroda, a felnőtt pihenő és az informatikai szaktanterem került elhelyezésre, illetve itt található a könyvtár és a fotószoba és a biztonsági ügyeleti helyiség.

A park végében álló épületben alakítottuk ki az utógondozó részleget, szolgálati férőhelyeket, a TMK-t és a tanműhelyt. Az épületegyüttes régi kórház épületében található az egészségügyi részleg.

Az intézmény Alapító Okirata szerinti alaptevékenységei:

• a bíróság által javítóintézeti nevelésre utalt leányok számára javítóintézeti ellátás biztosítása 30 férőhelyen*
• a bíróság által előzetes letartóztatásba helyezett leányok számára javítóintézeti ellátás biztosítása 20 férőhelyen*
• a javítóintézeti ellátás során nagykorúvá vált fiatal felnőttek részére utógondozói ellátás biztosítása 4 férőhelyen*
• a gyermekvédelmi szakellátás keretében otthont nyújtó ellátásként speciális gyermekotthoni ellátás biztosítása – külön jogszabályban meghatározott eltérésekkel – a 10. életévüket betöltött súlyos pszichés vagy disszociális tüneteket mutató, illetve pszichoaktív szerekkel küzdő átmeneti vagy tartós nevelt leányok számára 24 férőhelyen**
• az ellátottak részére általános iskolai nevelés, oktatás
• az ellátottak részére szakiskolai nevelés, oktatás
• a gyermekvédelem tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása.

*Az előzetes letartóztatás javítóintézetben történő végrehajtásának lehetősége, a jogszabályi és az intézményi háttér megteremtése azt a célt szolgálta, hogy a büntetés-végrehajtási intézetekben végrehajtott – főként hosszabb időtartamú – előzetes letartóztatás alatt nagy eséllyel kialakuló börtönártalmak elkerülhetőek legyenek.

1996 előtt a fiatalkorúak esetében is csak büntetés-végrehajtási intézményben történő végrehajtásra volt lehetőség. A büntetés-végrehajtási intézmények a fiatalkorúak előzetes letartóztatásának végrehajtása során – jogszabályi követelmény szerint – csak a felnőtt fogvatartottaktól való elkülönítésre kötelezettek. Emellett nem kötelezettség, sőt az előzetes letartóztatás végrehajtási feltételei mellett nem megszervezhető a fiatalkorú számára a tanulás, a képességek fejlesztése, a foglalkoztatás, a személyiség fejlesztés, a családi kapcsolatok fenntartása, a pszichológiai-mentálhigiénés támogatás. Figyelemmel az általában elhúzódó büntetőeljárásokra és így a hosszú időtartamú előzetes letartóztatásokra, a fiatalkorú esetében ez súlyos és visszafordíthatatlan károsodáshoz vezethet, illetve bizonyosan nehezíti a reintegrációs folyamatot, növelve ezzel a bűnismétlés kockázatát.

**A speciális gyermekotthon lakói a gyermekvédelmi gondoskodás útján, gyámhivatali határozat alapján kerülhetnek be az intézetbe. A speciális gyermekotthon vagy a gyermekotthon speciális csoportja az ideiglenes hatállyal elhelyezett, az átmeneti vagy tartós nevelésbe vett súlyos pszichés vagy disszociális tüneteket mutató, illetve pszichoaktív szerekkel küzdő gyermekeknek nyújt gondoskodást, szocializációt és reszocializációt, valamint habilitációt és rehabilitációt.

Jellegzetes helyi ünnepi sütemény. Leginkább gyermekágyas asszonyok számára készítették (innen ered a másik közismert elnevezése, a „komarétes”), de lakodalomba, esetleg más nagyobb családi ünnepre is sütötték.

Története

Népszokásleírásokban többször említik mint ünnepi étel. Ezen említések közt a legkorábbi adat 1866-ból, Réső Ensel Sándortól származik. Másik autentikus lejegyzése 1913-ból való, Novák József Lajos palotai tanító helyszíni gyűjtésen alapuló, részletgazdag szokásközlő dolgozatából. A szövegek vonatkozó részeit alább idézzük:

Leírás 1866-ból:

„Keresztelési szokásaik. A reményteljes anya jó előre gondoskodik keresztszülőkről. Néhány hóval a szülés előtt fölkéri azokat, akiket komáiul akar. A katholikusok 1 párt, az evangélikus és protestáns felekezetbeli 7-8 párt is hí komául. … azért minden gyermek mindenik komapár megjelen. a gyermek születésekor, a bába híjja meg másodszor a keresztszülőket. … A komaaszonyok a gyermekágyashoz jövén, kiki két vagy háromféle töltelékű, s nem száraz serpenyőben sült rétest hoz, melyeknél a nagyságtól függ a gazdasszony dicsősége, némelyik olyat hoz, mint egy kocsi kerék. … Visszatérve a keresztelésről, este tartják a keresztelőt; – ekkorra a komák is ott vannak, s hozzá látnak a terített asztalhoz; van eszem iszom; éltetik az anyát, apát, kivált ha uj pár, az ujon szülöttet, keresztszülőket, még a bábát is; …”

Leírás 1913-ból:

„ A gyermekágyas asszony ágyát nagy függönnyel (lepedő) akasztják el, hogy a házba lépő ne lássa meg mindjárt se őt, se az újszülöttet, mert megverhetné a szemével. Rákospalotán nyolc-kilenc komát is választanak, a mi a gyerekek számától függ. Olyankor aztán, mikor az asszony fekszik, mind a nyolc-kilenc komaasszony hordja az ennivalót. Szokás a rétest akkorára sütni, mint egy-egy kocsikerék, úgy, hogy a rétes 10-12 koronába is belekerül. Mákkal, túróval és káposztával szokták megtölteni. Egy-egy komaasszony annyit visz, hogy alig bírja, de szokás náluk az is, hogy az ilyen komaasszony dőllöng az utczákon végig a sok ennivalóval, hogy lássák az egész faluban, hogy ő nehezet, sokat visz a komaasszonyának.

De van is ilyenkor annyi ennivaló a háznál, hogy még a kutyák is rétesen élnek. A betegágyas asszonyt aztán mindegyik komának is meg kell látogatni, az meg nem ennivalót hoz, min t az asszonya, hanem loppal az anya ágyába egy-egy koronát, forintot „gyuk” (dug), a mely persze a kicsikének van szánva.”

Hozzávalók

A mákos töltelékhez: 1 kg darált mák, 1 kg cukor, 1 csomag mazsola, 1 kg alma, 20 dkg mézespuszedli, citromhéj, vaníliás cukor.
A diós töltelékhez: 1 kg darált dió, 1 kg cukor, 1 csomag mazsola, 20 dkg mézespuszedli, citromhéj, vaníliás cukor.
A tésztájához: 2 kg liszt, 1 l olaj, langyos víz.

Elkészítése

A megszitált lisztből kevés langyos víz és étolaj hozzáadásával hosszasan kidolgozva igen lágy tésztát készítenek. Üvegbúra alatt kb. 20 percet pihentetik, majd hártya vastagságúra nyújtják. A nyújtás speciális ismeretet- és igen nagy gyakorlatot igénylő munkafolyamat. Amíg a tészta pihen, két külön tálban elkészítik a töltelékeket: a kész összetevőkbe belereszelik a mézes puszedlit és az almát, majd morzsalékosra keverik, hogy egyenletesen lehessen elosztani később a kinyújtott rétestésztán.

Fenti mennyiségekből három rétes készül. Egy-egy rétes teljes hosszúsága 1,2-1,5 m, átmérője 8-10 cm.

Hagyományosan az e célra szolgáló kerek fémtepsiben, csigavonalban feltekerték, s úgy vitték el az asszonyok kendővel letakarva a közelben dolgozó helybeli pékhez kisüttetni. Ma már otthon sütik, a sütő méretéhez igazodó rudakra vágják fel.

Tálalása, kínálása

Hagyományosan a kizárólag erre a célra használt, nagy átmérőjű, jellegzetes „palotai” motívumokkal díszesen festett rétestálon (a mintakincs összeállítása a helyi igények szerint, megrendelésre történt, jellegzetes típusai vannak), kendőbe csavarva vitték a komaasszonyok a rétest a gyermekágyas asszonynak.

Források:

Részlet: Réső Ensel Sándor: Rákos-Palotai lakodalmi szokások. In: Ugyanő: Magyarországi népszokások. Pest, 1866.
Részlet: Novák József Lajos: Rákospalota néprajzi leírása. (Befejező közlemény.) A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának Értesítője XV. évfolyam 3-4. füzet (1914.)
Helyszíni gyűjtés (2015) – Rákospalota Pestújhely és Újpalota Helytörténeti Gyűjteménye digitális archívuma

Története

A Rákospalotán átvezető utak vonalvezetése sokat változott az évszázadok alatt, a fő közlekedési irányok azonban kevesebbet: Pest, Fót, Rákosszentmihály, a XIX. század közepétől pedig Újpest voltak azok a szomszédos települések, amelyekkel az összeköttetés gazdasági társadalmi szempontból fontosnak bizonyult.

Az ősi településszerkezetből adódóan Palota főútvonala nem egyenesen haladt, hanem kanyargós vonalvezetésű volt. Ezt a sajátosságot követve jelölték ki a volt országút (törvényhatósági közút) vonalvezetését, amit ez a két megmaradt jelzés is mutat. Egy 1874-es megyei úthálózati térképen már szerepelt az Újpest-Fót-Gödöllő-i törvényhatósági közút, mely – bár a nevében nem szerepelt – Rákospalotán vezetett keresztül. A törvényhatósági utak fenntartója a megye volt, szemben az állami utakkal, melyeket az államnak, és a vicinális utakkal, melyeket a településeknek kellett karban tartaniuk. Az utaknak ekkoriban még csak nevük volt, melyben szerepelt a kiinduló és a végponti, valamint legfeljebb egy-két fontosabb köztes település neve. Ez az országút közel 20 kilométer hosszú volt.

Magyarország útjait egy 1934-es Közlekedési Minisztériumi rendelet alapján számozták meg, ez a rákospalotai főút akkor kapta a 201-es számot, ám ekként már csak 11 kilométer hosszúságú volt, mivel csak Fótig vezetett. A Fót-Gödöllő közti szakasz a 3-as és a 202-es számú út egy-egy része lett.

A Rákospalotán ma megtalálható két darab, 201-es útra számozott kilométerkő tehát 1934-ben, vagy ez után került ki a Fő út, illetve a Kossuth utca mellé. Budapesten szinte egyedülálló módon maradt meg ez a két kilométerkő, hiszen a többit már eltávolították a helyéről. Az út egyébként az 1950-es években 26-osra számozódott át, majd 1974-ben, az Árpád úti felüljáró átadásával nyomvonala is megváltozott: az Árpád út – Szőcs Áron (ma: Illyés Gyula) utca – Régi Fóti út lett az iránya, száma pedig 2102-esre változott.

A két megmaradt kilométerkő egyfelől közlekedéstörténeti emlék, melyek ma is azon a ponton álltak, melyre kihelyezték őket, vagyis az újpesti Váci út és Árpád út kereszteződésénél található kiindulóponttól pontosan 3, illetve 4 kilométerre. Másfelől arra emlékeztetnek, hogy a Fő út, illetve a Kossuth utca egykor valóban főút volt, hiszen itt haladt az Újpesttel és Fóttal összeköttetést biztosító országút. Egyre kevesebben emlékeznek arra, hogy valamikor Újpestre a Fő úton lehetett átjutni, s hogy az a vasúti átjáró, amit ma csak gyalogosok használhatnak, egykor igen jelentős járműforgalom áteresztője volt, s felette egy egyvágányos villamos-felüljáró húzódott. Az Árpád úti felüljáró átadásával a járműforgalom is más irányba – a Hubay Jenő tér felé – halad.

A két kilométerkő közül a 3-ast a Budapesti Városvédő Egyesület és helyi lakosok újították fel, és látták el védőkorláttal még 1988-ban. A kilométerkövek kerületi értéktárba kerülésével méltóbb figyelemre számíthatnak, és arra, hogy a kerület közlekedéstörténetének e szeletét is jobban megismerik a helyi lakosok.

3-as kilométerkő: XV. Fő út 76. sz. ház előtt a járda melletti füves területen
4-es kilométerkő: XV. Kossuth utca 10. számmal szemközti oldalon a lakótelep járdája melletti füves területen (89939 hrsz. közterületen)

Forrás: Rátonyi Gábor Tamás

• Építés éve: 1973-1975
• Épület magassága: 70,9 m, Budapest legmagasabb lakóháza
• Kapacitás: víztoronyként 600m3, lakóépületként 98 db
• Címe: Újpalota, Nyírpalota utca 71.
• Építészet: Tenke Tibor (Típustervező Intézet)
• Építéstechnológiai tervező: Thoma József (Mélyépterv)

Története

Az újpalotai lakótelepen 1973-ig 10 300 lakás épült. Vízellátásukat úgy akarták megoldani, hogy a tízemeletes házak közé építenek egy toronyházat, a tetején víztartállyal, így biztosítva a megfelelő víznyomást. Így született a „42-es víztározós toronyház”. A tervezői koncepció szerint a víztorony funkciót ötvözték egy lakóépület funkciójával, aminek párosítása nagyon ritka, de jól tükrözi a kor építészetének szemléletét. A toronyház építésének elképzelését az is erősítette, hogy ebben az időben folyt az építész társadalomban a „magasházak vitája”. Az 1970-es években az új építészgeneráció szorgalmazta, hogy az új városrészekben a templomtornyok mintájára – ikonikus, jellegzetes épületeket helyezzenek el. Ebből a szempontból Újpalota ideális hely volt egy magas épület számára.

Eredetileg az épület alagút zsalus technológiával készült volna, ennél a technológiánál a szintek, födémek és tartófalak egy ütembe készülnek, azonban ez lassítja a szerkezetépítést, így a csúszó-zsaluzatos technológia került előtérbe. A csúszó-zsaluzatos építési mód esetében a szerkezeti falakat nagyobb egységenként betonozzák és a födémeket csak később építik a helyükre. Az épület kivitelezésére választott csúszó-zsaluzatos építés technológia is különlegesnek mondható a lakótelepek építésénél, mert elsősorban ipari épületek, többek között víztornyok építésénél használták. Kísérletek folytak azonban a lakásépítéseknél való meghonosításában is, ilyen a budafoki kísérleti lakótelep központi épülete, melyet szintén a Tenke – Thoma páros tervezett, hasonló technológiával Budapesten összesen 4 épület készült el. A csúszó-zsaluzatos technológia lehetőséget ad a paneles technológiával ellentétben a homlokzati architektúra szabadabb kezelésére, valamint egyedi alaprajzi elrendezés kialakítására. Nem szokványos megjelenést kölcsönöz, az építésmód sajátosságaiból fakadó építészeti jegyek (a házon végigfutó, függőleges pengeélek, szabadabb – esetenként íves – alaprajzi formálás, a panelhézagok elmaradása miatti egységes, monolitikus tömbszerűség). A ház homlokzata vertikális tagolású, tartószerkezeti szempontból is ilyen a rendszere, ennek az alapszerkesztésnek mond ellen a loggiák mellvéd falai, melyeket utólag acélkonzolokra helyezve rögzítettek, külön állóan az alapszerkezettől. A bejárati előtető íves, konzolos kialakítása is egyedi építészeti megoldás, megfelelően ellensúlyozva a föléjük hatalmas tornyosuló épülettömeget

Az egész épületre jellemző az egyedi tervezés és kivitelezés. Az épület megvalósítása egyértelműen kiemelt projekt volt, ami a nagyfokú iparosított előregyártási kényszer miatt ritkaságnak számított.

Az épületben elhelyezett lakások is egyedi alaprajzúak, követve a korszellemet, mindent precízen kimértek. Az egyedi technológiával készülő épületek nem csak az iparosított építési módok kipróbálására szolgáltak, hanem az új, szocialista világkép által előrevetített életmód meghonosítására is. A tervezők újragondolták a lakások funkcióit, melyek leginkább a szórakozás és pihenés céljait szolgálták, adott alapterületen több szobával és minimálisra vett kiszolgáló funkciókkal, főzőfülkével, folyosókon beépített szekrényekkel, csak tisztálkodásra szolgáló fürdőszobával. A lakóházakhoz kapcsolódó társadalmi és egyéb szolgáltatásoknak, mint a „Patyolat”-nak, vagy a Pajtás étteremnek, jelentős szerep jutott. Az általános szinteken 4 db egyszobás és 2 db háromszobás lakás található. A víztorony a legfelső szinteket foglalja el, alatta puffer tér az esetleges csepegések felfogása és megfigyelése érdekében, ez alatt következik a legfelső lakószint, ahol 2 db kétszintes, nagy belmagasságú, északra nagy üvegfelületekkel megnyitott műteremlakás kapott helyet. Ezek a lakások a 18. emeleten találhatók, a lift a 17-ig visz fel, onnan gyalogolni kell.

Az épület kivitelezésének egyik jellegzetes története, hogy eredetileg máshol képzelték el, de a talaj megvizsgálása után kb. 80 m-rel arrébb húzták fel a víztoronyházat, így a hozzá funkciójában és kompozíciójában is szorosan kapcsolódó szivattyú- és trafóház közé egy park ékelődött.

Az újpalotaiak által „CSÉB”, illetve „CASCO” háznak becézett épület nevét az oldalaira elhelyezett fényreklámokról kapta, melyek mára eltűntek az épületről, mint ahogy a víztorony funkciója is megszűnt. Az épület csak rövid ideig szolgálta eredeti célját, megépítését követő 10 év után a vízellátás technológiai fejlődése feleslegessé tette. Azóta kizárólag lakóépületként funkciónál, az utóbbi évtizedekben állapota sokat romlott, részben az elhanyagoltság, a felújítás hiánya miatt, részben a spontán, a lakók által gerilla módon elszaporodó loggia beépítések és nyílászáró cserék miatt veszít az épület régi karakteréből.

Ezért is tartjuk fontosnak felhívni a figyelmet a szocializmus lakótelep építéseinek átértékelésére, és közöttük a kiemelkedő építészeti teljesítmények kiemelésére, amilyen az újpalotai víztorony ház is, megérdemli értékként való kezelését.

Források:

Arnóth L. – Finta J. – Merényi F. – Nagy E. – Szendrői J.: Magyar építészet, Corvina Könyvkiadó, 1972
Fejérvári Zoltán – Hajdú Virág – Prakfalvi Endre (szerk.): Modern és szocreál, Magyar Építészeti Múzeum, Budapest, 2006
Jeney Lajos (szerk.): A magyar tervezőirodák története, ÉTK Kft, Budapest, 2001
Mentes Endre: “Víztorony-ház” Újpalotán (Magyar építőipar, 1976. (25. évf.) 3. sz)
late-modern.blogspot.hu/2009/06/magashaz-ujpalotan.html – 2009. június 3.
Egykor.hu – Újpalotai magasház, víztorony
Víztorony.hu
www.bpxv.blog.hu

Története

A gőzvontatású vasút első, Pest és Vác közötti, Rákospalotát is érintő szakaszát 1846. július 15-én adták át. Az első javítótelep a Nyugati Indóház mellett 1847-től üzemelt. A vasút lendületes fejlődése indokolttá tette, hogy a városon kívül is létrehozzanak járműjavítót. A vasúttársaságok államosítása után az új tulajdonos, a MÁV Igazgatósága az első vasútvonal mentén 65 hektáros területet vásárolt, ahol megépítette a Pesti (Istvántelki) Főműhelyt. A lakótelep építését 1906 körül határozták el.

Miután az uralkodó, Ferenc József császár és magyar király 1908. július 20-án szentesítette a Budapesten és környékén államköltségen építendő munkáslakásokról szóló törvényt, a MÁV megvásárolt egy 35 hektáros területet Palota-Újfalu keleti határán gróf Károlyi Istvántól, amelyen az országos filoxérajárvány idején (1880-1890) felhagytak a szőlőtermesztéssel, hogy felépítse az Istvántelki Főműhely alkalmazottainak lakótelepét. A terveket a MÁV építészirodája készítette. A telep két ütemben épült, a földmunkák során kibányászott homokot, homokkövet felhasználták az építkezés során.

Kezdetben földszintes, négylakásos házakat építettek még a Monarchia-szerte elterjedt „vasutasházak” mintájára. A tervezés tekintetében az 1908. év meghatározó volt, ekkor készültek az óvoda, az iskola tervei, majd az 1910-es években a tisztviselőház, a tizenkétlakásos házak, a melléképületek (tyúkól és disznóól) kerítések, kertkapuk tervei. Az emeletes házak 1914-15-ben épültek. Az „A” típusú épületek egy szobával, a „B” típusúak 2 szobával. Az „A” és „B” jelöléseken belüli variációkat I. II. sorszámmal jelölték. A lakások méretei: az egyszobásak 47-49 négyzetméterig, a kétszobásak 57-58 négyzetméterig bezárólag készültek. Az L alakú A-B elrendezésű épületek egyik felében egyszobás, míg másik felében kétszobás lakások kaptak helyet. A lakások belső elrendezése különböző volt. Egy-egy lakóházban 12 lakást építettek, 2 hatos blokk egybeépítésével. Lépcsőházanként hat db 1-2 szobás lakást alakítottak ki. A pincézetlen földszinti két lakás felett két első emeleti, míg az alápincézett félemelet felett egy második emeleti lakást alakítottak ki. A földszinti lakások közül az egyik saját kert felől, valamint a lépcsőházból is rendelkezett bejárati ajtóval. A másikat a lépcsőházi ajtóbejárat mellett alakították ki, amely egy nyitott verandára nyílt, boltíves záródású, ablaktalan tornácszerű kialakítással, virágládával. Az első emeleten az egyik lakásnál a lépcsőházból nyílt a veranda, a másiknál a konyhából. A nyitott verandákat a komfortérzet javítása érdekében később beüvegezték. Az épületeket gázfűtéssel, gravitális, zárt csatornarendszerbe kötött angol WC-vel, konyhai vízcsappal tervezték, a stílust a szecesszió magyaros irányzata jellemezte.

A tervezésben a masszívság párosult a könnyed ívek hordozta játékossággal, a rafináltan elhelyezett nyílászárók megannyi variációjával a tetőtéri homlokzaton és magán a tetőn is (néha ovális, néha négyszögletes, négyzetes, vagy téglalap alakú, vas – üveg – fa, fa – üveg, vagy horganyzott lemez kibúvók és szellőzőnyílások). A kémények egyúttal díszítőelemek is voltak. A felületképzést a visszafogottság, tartózkodás, a nyers, festetlen vakolat jellemzte. A praktikusan használt elemek egyben az épület díszeiként szolgáltak. A fa verébdeszkákat az akkor ismert legmodernebb technikai eszközök alkalmazásával, nagyüzemi módon mintázták, a pala tetőborításból játékosan kiszögellő faelemeket szintén nagyüzemi gyártásban elkészített apró kis szív „lyukakkal” díszítették. Az ablakok osztottak, zsalugáteresek. A MÁV dolgozói a lakáshasználathoz kaptak egy pincerekeszt a tüzelő tárolásához és a padlástérben egy rekeszt a ruhaszárításhoz. A lakásokhoz külön mosókonyha tartozott vízvezetékkel, csatornázva és óriásüsttel, alatta fűtési lehetőséggel, melynek füstelvezetését külön kaminnal biztosították.

Minden lakáshoz tartozott kert, amelynek mérete arányos volt a lakás méretével. A kertek első kerítései fából készültek, vasbeton oszlopokkal. A nagyméretű bejárati vaskapuk, és a közös udvarrészhez vezető földutak biztosították a tüzelő esetenként a bútor, élelmiszer, szikvíz, stb. beszállítását. A kertek mérete 250-280 négyzetméter közötti, a gazdasági udvaroké 16-22 négyzetméter volt. Az állattartás építményei hat felé osztottak, fölül tyúkóllal, alul disznóóllal, mindegyik előtt egy kis állatkifutó volt. A házakat úgy helyezték el a telken, hogy minden konyhaablakból rá lehessen látni a saját kertrészletre, és lehetőség szerint az állatokra is. Minden kerthez saját csap tartozott a locsoláshoz. Egy telken belül a privát szférát és a közösségi életet a vas porolós közös udvar foglalta egységbe. A telkek, utcák kialakítása, a házak egymás közötti távolsága, egymástól való elcsúsztatása biztosította a magánszféra integritását.

Az első ütemben a „régi MÁV Telep” szívében 1911-re elkészült az óvoda, mellette az iskola, ami Rákospalota első állami iskolája volt. 1916-ban adták át a tisztviselőházat (Szentkorona útja 11.), ezzel ért véget az építési program. Ebben lakott az elit, az orvos, a vasúti tisztviselők, tanító, stb.. 1920. volt az átadás, átvétel, költségelszámolás éve. A katolikus templom alapkövét 1935-ben fektették le. A református egyházközösség alapkövét 1939-ben helyezték el, és az építkezés 1944-ben fejeződött be. A lakók ajánlották fel kertjeik egy részét az építendő templom részére. A Tisztviselőház és a mellette található közpark és játszótér helyén (a későbbi óvoda területe) a 20-as évekig még piac terült el. A MÁV-kertészet kezdetek óta szállította virágait és fáit a MÁV egész területére, de gazdasági tevékenységet is folytatott, valamint gondozta az úthálózat melletti parkos részeket. (Az építkezést és a MÁV telekvásárlását megelőzően a szőlészet mellett kifejezetten gyümölcs és zöldségtermesztéssel foglalkoztak, – Budapest, Gödöllő részére szállítottak zöldséget, gyümölcsöt.)

A telep város volt a városban, amit szisztematikusan a vidékről a városba költözőknek terveztek, piaccal, óvodával és iskolával, orvosi ellátással, saját csendőrséggel. A MÁV tartotta karban az épületeket, a MÁV fizette az orvost, a fogorvost és a gondnokot. Sajátkertésze is volt, Budapest közparkjaiba is innen vitték a virágot. A MÁV-telep egy tervszerűen felépített lakókörnyezet kialakításának jó példája lett.

A terület a tisztviselőház felől, amely a település legmagasabb pontja volt, enyhén lejt a főutak irányába. Az utcáknak az I. világháborúban a Monarchiával szövetséges hatalmakra utaló nevet adtak (Bajor, Ozmán). Az 1930-as években a telep belső rendjének változtatásával összefüggésben új utcák jöttek létre (Mentő, korábban Testvériség, Mozdonyvezető, korábban Honvéd). Az Újpestet és Nagyiccét összekötő lóvasúti közlekedés modernizációjával létrejött a mai Szent Korona útján a kétsínes HÉV közlekedés. A lakótelepet egyetlen főút szelte keresztül, ahol az építkezésnél és egy darabig még utána is Helyi Érdekű Vasút közlekedett, az utca mindkét oldalán sínekkel. Később két villamos vonal biztosította a kapcsolatot a város és a munkahely felé. A HÉV pestújhelyi (Csömör felé szelte át a szántóföldeket) végállomását a 69-es, míg a 67-es villamos végállomását a 65-ös villamossal lehetett elérni. Ezzel a két villamossal lehetett eljutni a Dugonics utcáig, és onnan gyalogszerrel az Istvántelki Főműhely bejáratáig, vagy a vasútállomásra.

Az egész lakótelep a korát megelőző zárt csatornahálózattal rendelkezett. A közutakat úgy alakították ki, hogy természetes lejtéssel a főutakon elhelyezett csatornanyílásokig jusson el az eső, vagy olvadt hólé, miközben az utak szélén elhelyezett növényzet felszívhatta a nedvességet.

A telkek közötti úthálózat alkalmas volt a korabeli szállításra mind lovaskocsin, mind autóval. Mivel a helyi lakosok vagy kerékpárral vagy gyalog közlekedtek, így különösebb közlekedésre szánt útra a telepen belül nem volt szükség. Mindenki ugyanazt a kb. 3 m széles domború felületű utat használta, melyet fasorokkal választottak el a magánkertektől.

A II. világháborúban a házak közé légoltalmi bunkereket építettek, melyeket 1944-ben a katolikus felekezet szentelt fel és először helyi kápolnaként használták. A lakosság a pincékben élt az ostrom alatt. Néhány házat bombatalálat ért, de a kár nem volt jelentős.

Az 1945-ben állami tulajdonba került MÁV megtarthatta a telep feletti felügyeleti jogát. A házak állami kézbe kerültek. 1950-ben Rákospalota Budapest XV. kerülete lett. A Járműjavító és a MÁV Telep felvette a Landler nevet. A MÁV Építési Főnökség egy kihelyezett irodája látta el a felügyeletet a Telep felett. 1956-ban, a harcokban a Vasutastelep utca – Széchenyi út sarkán lévő ház teteje leégett, utóbb jóval egyszerűbb formában állították helyre. A privatizáció után a fiatalok kondicionáló-termeket alakítottak ki egyes pincékben, de volt, ahol a lakók használták azokat. Az itt élők lassan felhagytak az állattartással, a régi gazdasági udvarok egy részét beépítették, és gazdasági épületként (szerszámok tárolása, kerékpár, motor vagy autótárolóként) használták.

Hamarosan megkezdődött az épületek belső modernizációja, fürdőszobák kerültek a régi verandák helyére, és ezzel megindult a külső homlokzat változása. A szobák régi kétszárnyas ablakait háromszárnyasra cserélték, befalazták a boltíves ablakokat, a lépcsőházakban áttették a bejárati ajtókat a másik oldalra.

4 lapostetős ház épült a 70-es években, a kertészettől elvett területen. Az M3-as építése miatt 3 földszintes és 1 tizenkétlakásos épületet bontottak le, 1973-ban három, 11 szintes ház épült a helyükön. A Rákos út mentén további hét földszintes lakóház lebontásával összesen 7db 11 szintes ház épült fel. Az M3-as bekötő szakaszának megépítésével a telep 3 maradék emeletes háza a Rákos út – Wesselényi utca Piaci oldalán az M3-as túloldalán rekedt.

A fővárosi műemléki védettséget élvező meglévő épületegyüttes az M3 bevezető – Wesselényi utca – Vasutastelep utca – Széchenyi út által határolt területre esik. Rácsos utcahálózatra szervezett, 41 db épületből áll. A telep lakóépületekből, egyéb épületekből (ref. templom, vásárcsarnok, mentőállomás, csendőrörsi épület) és a lakóházak némelyikéhez tartozó melléképületekből áll. Fővárosi műemléki védettséget élvez még emellett a MÁV-telepi Jézus Szíve-templom.

A máig szinte érintetlenül fennmaradt beépítési struktúra hitelesen tükrözi az egykor a MÁV alkalmazásában álló tervezői gárda felkészültségét és teljesítményét a kialakított település- és telekszerkezet vonatkozásában. A struktúrához választott szecessziós stílus a modernség jegyét kölcsönözte az együttesnek.

A MÁV lakótelep a társadalom egy meghatározott hivatású csoportjának, a vasutasoknak sajátosan szerkesztett élettere, lakóhelye a 20. század elejéről. A speciálisan strukturált és felépített hivatás szerinti szerveződés építészetileg is megjelent, ami a maga nemében sajátos példája az emberek egy csoportja és lakóhelye kapcsolatának (lásd még a bányászkolóniák településképének megformálását). A közösség viszonylagos zártsága a település szövetében egyfajta zárványt alkotott, és ez a településképben a mai napig érvényre jut.

E zárvány, mag, noha a fejlődésétől idegen beavatkozással metszették át (M3), teljes értékűként reprezentálja a vasút intézményrendszerének egy különleges szegmensét.

Forrás: MÁV telep dokumentációja műemléki érték védetté nyilvánításához – 2014; Csaba Kata

Története

Kanitz Joachim nagykereskedő a bécsi haditanács biztatására 1806 után külföldön tanulta a takaró- és posztókészítés mesterségét. Hazajövetele után társult a pesti Kadisch-Mauthner nagykereskedő cégéhez, több posztóüzemet is működtettek, melyeket a legkorszerűbb gépekkel rendeztek be. Azonban az itt készült posztót kallózás és kikészítés céljából Brünnbe küldték, ami nemcsak több havi időveszteséget okozott, hanem drágábbá is tette az árut. Ezért itthoni megoldást kerestek. Palotán a Károlyiaktól bérbe vette a felsőmalmot a Kanitz Joachim, majd saját költségen kallómalmot építtetett, ami köré épült a posztógyár, és így a posztókészítés egész munkafolyamatát egy helyre tudta koncentrálni. Az építkezés 1818-ban fejeződött be. Kanitz rákospalotai posztógyára (hivatalos nevén Rákospalota cs. kir. kiváltságolt finomposztógyár) 1820-ig fokozatosan fejlődött, termékei minősége is kifogástalan volt. (Ekkor 152 munkást foglalkoztattak 40-50 szövőszéken.) A katonai posztószállítás megszűnése után 1822-ben Kanitz csődbe jutott. A palotai gyár továbbra is működött, de már nem posztót gyártottak, csak pamutfonalat, a gyár tulajdonosa pedig Mauthner Ádám volt.

1840-ben növényolajgyár lett a posztógyár helyén. Az akkor 15-20 munkással dolgozó gyárat 1871-ben egy osztrák tőkéscsoport vette át, és megalakította az Olajipari Társaság Rt-t. Repceolajat, gépzsírt gyártottak és illóolajat finomítottak. A gyár fokozatosan terjeszkedett, 1910-ben két hektár területen, hat épülettel, 100 lóerős gőzgépekkel működött, és 100 szakmunkást alkalmazott. Termékeivel külföldön is megjelent: Ausztriában és több keleti országban is. 1920-ban egy új üzemrész épült, majd 1925-ben a telepeket átvette a Hutter-féle tőkés társaság, s a gyár a Hutter Szappangyár Olajipari Rt. nevet vette fel. 1930-ban újabb tőkeösszevonás eredményeként Hutter és Level Rt. Lett a neve. 1932-ben újabb üzemrészekkel bővült a gyár, majd 1942-ben margaringyár is létesült. A gyár vezette be elsőként hazánkban a szappanalapú mosóporok, majd a súrolóporok gyártását. 1945-ben, a háború befejezésével az Olajgyár termelése szinte azonnal beindult. Első megrendelő a Vörös Hadsereg volt, aki fizetségként a dolgozókat élelmiszerrel és fűtőanyaggal látta el.

1946-ban fejeződött be a 13 emeletes, cellás rendszerű olajosmag-tároló siló, 500 vagon befogadóképességgel. Ekkor már az ország olaj és margarinszükségletének 63%-át a gyár állította elő. A margarin mellett keményítőt, gyertya alapanyagot, mosóport, étolajat gyártottak. 1948-ban államosították a gyárat, az első munkásigazgató Szente Ferenc volt, a dolgozók száma pedig 850 fő.

1958-tól új termékekkel álltak elő: Liga margarin, Lucullus étolaj, Rapid gyorsmosópor, Ideál finommosópor, Tip tisztítószer. 1964-ben a gyár neve Növényolajipari és Mosószergyártó Országos Vállalat lett.

1992-ben a gyár az olasz Cereol Rt.-hez került, pontosabban az olajmagfeldolgozó, étolajfinomító és palackozó üzem. 1996-ban vásárolta ki a Cereolból az Unilever a palotai termelés maradékát. 2006-ra az Unilevernek négy magyarországi gyára maradt: ezek között található a rákospalotai üzem, ahol margarin- és dresszinggyártás folyt, majd ezeket a tevékenységeket külföldre vitte a tulajdonos, ami a Rákospalotai Növényolajgyár végleges bezárását jelentette.

Az üzem területe 2006 óta üresen áll a Horváth Mihály u. 2. sz. alatt, jelenleg biztonsági szolgálat vigyázza.

A Rákospalota múltjához tartozó, helyi védettséggel rendelkező Növényolajgyár a városképet meghatározó, építészetileg is különleges, ipartörténetileg is egyedülálló épületekből áll. A messziről, Rákospalota szinte minden pontjáról jól látható 13 emeletes siló Rákospalota jelképének tekinthető a templomtornyok mellett. Külön érdekességet jelentettek a fa hűtőtornyok és az extrakciós üzem. Utóbbi timpanonjában található a régi szarvasos Schicht-embléma.

Források: Perczel Anna: A XV. kerület építészeti öröksége. 2012.; Tanulmányok Rákospalota-Pestújhely történetéből. Szerk.: dr. Czoma László.  Budapest, 1974.